Öt tévedés, amely megakadályozhatja, hogy lefogyjunk

Dr. Zoë Harcombe, PhD

 

Úgy 12 éve lehetett – akkor már több mint másfél évtizede végeztem terepfutást (uphill) hetente kétszer-háromszor: bemelegítés, 5 km hegynek felfelé, végül 2 km vízszintesen, vissza a parkolóba – amikor jogosítvány ügyben felkerestem háziorvosomat. A doktornő a vizsgálat során megkérdezte a súlyomat, elővett egy testtömeg index táblázatot, és megcsóválta a fejét: – Egy kicsit fogyhatna! Válaszul megkérdeztem: – Hogyan? – Egyen kicsit kevesebbet, és sportoljon még többet! – mondta egy tanult ember magabiztosságával.

Rendben, persze, de a hetente lefutott 14-21 km-nél többet munka és család mellett nem könnyű teljesíteni…

És használna-e egyáltalán?

A doktornőnek abban igaza volt, hogy a túlsúly határán küszködtem, foggal-körömmel, minden erővel meg akartam akadályozni az akkor számomra akkor még érthetetlen, folyamatos és megállíthatatlan súlygyarapodást.

A háziorvos által adott tanács azonban egy alapvetően téves elméleten, az ú.n. kalóriaegyensúly elméleten (CICO) alapul. A hipotézis szerint:

Bevitt kalóriák – Elégetett kalóriák = Testzsír változása

Logikusan és tudományosan hangzik, azonban van nem kevesebb mint öt téves feltevés, amelyeken ez az elmélet alapul.

1. A bevitt és leadott kalóriák mennyisége egymástól függetlenül változtatható.

Alapvető tévedés! Kísérletileg bizonyított, hogy a bevitt és leadott kalóriák mennyisége egymással szorosan összefüggő változók. A bevitt kalóriák csökkentésére a szervezet az energialeadás csökkentésével reagál, fáradtnak, fásultnak, gyengének és persze folyton éhesnek érezzük magunkat, morgunk, kötekedünk és fázunk. Az eredmény kismértékű – átmeneti – testsúlycsökkenés lehet.

2. Az alap-anyagcsere értéke stabil

Megszállottan fókuszálunk a kalóriabevitelre, miközben a leadásra – a testmozgást leszámítva – ritkán figyelünk. Meglehet azért, mert azt mérni bonyolult, csak laboratóriumban lehet. Ezért aztán arra az egyszerű, de téves következtetésre jutunk, hogy energialeadásunk stabil marad, leszámítva a testmozgást. Teljes energialeadásunk a következők összegeként adódik: alap-anyagcsere, az étel hőfejlesztő hatása, a testmozgással össze nem függő hőtermelés, testmozgást követő többlet oxigénfogyasztás és a testmozgás. Teljes energialeadásunk akár 50%-kal is csökkenhet vagy nőhet a kalóriabevitel változása és más tényezők hatására.

3. Tudatosan irányíthatjuk kalóriabevitelünket

Az étkezés szándékos cselekedet, ezért úgy gondoljuk, hogy az evés tudatos döntés, és az éhség csak csekély szerepet játszik benne. Azonban számos egymást átfedő hormonális rendszer befolyásolja, hogy mikor eszünk és mikor hagyjuk abba az evést. Tudatosan döntünk úgy, hogy eszünk, amikor éhséget érzünk; ezeket a jelzéseket nagyrészt hormonok közvetítik. Tudatosan hagyjuk abba az evést, amikor a test a telítettség (jóllakottság) jeleit küldi [az agyba], ezeket a jelzéseket nagyrészt ugyancsak hormonok közvetítik. Például a sülő étel illatától ebédidőben megéhezünk. Azonban, ha épp most fejeztünk be egy nagy étkezést, akkor ugyanazok az illatok már egyáltalán nem vonzóak. A szagok ugyanazok. Az enni vagy nem enni döntés elsősorban hormonális. A testünk bonyolult rendszerrel rendelkezik, amely azt irányítja, hogy együnk-e vagy sem. A testzsír szabályozása automatikus irányítás alatt áll éppúgy, mint például a légzés. Nem tudatosan emlékeztetjük magunkat a lélegzésre, és a szívünket sem a dobogásra. Ilyen szabályozás csak homeosztatikus rendszerekkel lehetséges. Mivel a bevitt és a leadott kalóriák mennyiségét hormonok szabályozzák, az elhízás hormonális, nem pedig a kalóriabevitellel kapcsolatos rendellenesség.

4. Zsírraktáraink lényegében szabályozatlanok

Testünk minden egyes rendszere szabályozott. Testmagasságunk elérését a növekedési hormon szabályozza. A vércukor szintjét többek között az inzulin és a glükagon hormon szabályozza. A szexuális érést a tesztoszteron és az ösztrogén szabályozza. A testhőmérsékletet pajzsmirigy stimuláló hormon és a szabad tiroxin szabályozza. A lista végtelen. Arra akarnak azonban rávenni bennünket, hogy elhiggyük, a zsírsejtek növekedése alapvetően nincs szabályozva. Azt, hogy az evés maga – bármilyen hormon szabályozó hatása nélkül – a testzsír növekedését eredményezi. Hogy az extra kalóriák úgy ömlenek a zsírsejtekbe, mint a búzaszemek egy zsákba. Erről a feltevésről már bebizonyosodott, hogy téves. A zsírszövetek mennyiségét szabályozó, egyre újabb hormonális rendszereket fedeznek fel. A legismertebb ezek közül a leptin, de ilyen az adiponektin, a hormonszenzitív lipáz, a lipoprotein lipáz és az adipóz triglicerid lipáz is, melyek mind fontos szereppel bírhatnak testi zsírmennyiségünk szabályozásában. Ha pedig zsírszöveteink hormonok szabályozása alatt állnak, az elhízás hormonális, nem pedig kalorikus rendellenesség.

5. Minden kalória egyforma (a kalória, az kalória)

Ez a feltevés a legveszélyesebb. Önmagában nyilvánvalóan igaz. Csakúgy, mint hogy a kutya az kutya, vagy hogy egy íróasztal az egy íróasztal. Sokféle kutya és asztal van, de az igaz, hogy egy kutya az egy kutya. A valódi kérdés azonban az, hogy vajon minden kalória ugyanolyan valószínűséggel hizlal-e bennünket? “A kalória az kalória” feltevés azt jelenti, hogy az egyetlen fontos változó a súlygyarapodás szempontjából az összes kalóriabevitel, így elegendő csak az élelmiszerek energiatartalmára figyelnünk. De vajon egy kalóriányi az olívaolaj ugyanazt a metabolikus választ váltja ki, mint egy kalóriányi cukor? A válasz az, hogy természetesen nem*. Ez a két étel sok, könnyen mérhető különbséggel rendelkezik. A cukor növeli a vércukorszintet és inzulinreakciót vált ki a hasnyálmirigyből. Az olívaolaj nem. Ha az olívaolaj a vékonybélben felszívódik, és a májba kerül, nincs jelentős vércukor- vagy inzulinszint növekedés. A két különböző táplálék nagyon eltérő metabolikus és hormonális reakciókat vált ki. Ez az öt feltételezés – a kalóriabevitel csökkentésével való fogyás elméletének legfontosabb feltevései – mind hamisnak bizonyultak. A különböző tápanyagokból származó kalóriák nem egyforma valószínűséggel okoznak súlygyarapodást. A kalóriákkal kapcsolatos megszállottság mindössze egy ötvenéves zsákutca![1]

Ha Ön is hasonló kihívásokkal küzd, és szeretné a valós tudomány eredményeit a saját egészsége szolgálatába állítani, mi szívesen állunk rendelkezésére.

 

[1] ^{Forrás: Jason Fung, MD, The Obesity Code, Kanada, Greystone Books Ltd, 2016, 29-31. oldal}

^{* A fordító kiemelése}